Gyerekszoba előnyös berendezése
  2008-06-06
thumb_27.jpg
A gyerekek birodalmának kialakítása csecsemőkortól a felnőtté válásig változó igényű és folyamatos feladat.
Minden ember fejlődését erősen befolyásolja, sőt meghatározza a szülő-gyermek kapcsolat és a környezet. Az első ingerek: a megteremtett nyugalom, biztonság, rend, tisztaság, fény, szín, hang – és még sorolhatnánk – felnőttként is elkísérnek mindannyiunkat.

A gyerekszoba lakójának háló-, dolgozó- és vendégszobája is egyben. Ehhez az összetett funkcióhoz legtöbbször kis alapterület társul, gyakran pedig két-három gyermek osztozik rajta. Tovább bonyolítja a helyzetet, ha a gyerekek különneműek. A tervezés tehát alapos megfontolást igényel, ahol figyelembe kell venni praktikus szempontokat, de stílusok, színek megfelelő alkalmazását is.

 Gyerekszoba – Érdemes a csecsemő szobáját úgy kialakítani, hogy az ne legyen túl „babás”, hogy majd a gyermek három-négy éves korában is jól érezze magát a kialakított színek és díszítőmotívumok között. gyerek, bababszoba, baba szoba, bébi szoba, csecsemő szoba, tiniszoba, tini szoba, gyerekszoba festés, dekorációs festés, gyerekszoba bútor, bútor, bútorbolt

Gyerekszoba bútor - Érdemes a csecsemő szobáját úgy kialakítani, hogy az ne legyen túl „babás”, hogy majd a gyermek három-négy éves korában is jól érezze magát a kialakított színek és díszítőmotívumok között.


Kezdjük a helyiség kiválasztásával. Tájolását tekintve ideálisnak a délkeleti, illetve délnyugati fekvés tekinthető. Így derűs és napfényes lesz a helyiség, de elkerülhető a túlzott felmelegedés. Az északi tájolás nem ajánlott, mert rideg és nem éri a napfény. Ügyeljünk arra is, hogy a gyerekek birodalma a lakás nyugodt területére kerüljön, így minden körülmények között biztosított lesz a zavartalan alvás és tanulás. Ebből következik az is, hogy semmiképp sem lehet átjáró szoba.
A gyerekszoba nem felnőttnek készül, erről sok szülő megfeledkezik. Mások a méretek, különösen a kicsik esetében, hiszen ők a padlószint közelében élnek. Félelmetesen nagy, elérhetetlen és veszélyes minden ebből a nézőpontból.

 Gyerekszoba – A zöld és kék színárnyalatok valamennyi gyerekre nyugtatóan hatnak, míg a sárga pasztell változatai fokozzák az agyműködést. Nem kell attól tartanunk, hogy világos hatása ellenére álmatlanságot eredményez. gyerek, bababszoba, baba szoba, bébi szoba, csecsemő szoba, tiniszoba, tini szoba, gyerekszoba festés, dekorációs festés, gyerekszoba bútor, bútor, bútorbolt

Gyerekszoba bútor - A zöld és kék színárnyalatok valamennyi gyerekre nyugtatóan hatnak, míg a sárga pasztell változatai fokozzák az agyműködést. Nem kell attól tartanunk, hogy világos hatása ellenére álmatlanságot eredményez.


Csecsemőkor
A pár hónapig tartó időszakban szinte csak nyugalomra és anyai szeretetre, gondoskodásra van szükség. Alapbútorként olyan berendezési tárgyakat válasszunk, amelyek bővíthetők, és legalább iskoláskorig kiszolgálják az igényeket. Első és legfontosabb a babaágy. Színe, formája egyéni ízléstől függ, de természetes anyagú matracot válasszunk. Praktikus a pelenkázó használata is, mert kíméli a kismamát, nem kell lehajolnia babaápolás közben. Egy kényelmes fotel is jó szolgálatot tesz szoptatáskor.
Mindenképp gondoskodjunk az általános világításon túl más lámpahelyekről is. Ezek egyike lehet a szoptató-fotel melletti hangulatfényt adó állólámpa, a másik, az éjszakai jelzőfény.

Óvodáskor
Ebben az életkorban a gyerekük idejük nagy részét a padlón játszva töltik. A padló anyaga semmiképp se legyen hideg kő. Lehet padlószőnyeg, parketta, hajópadló vagy parafa, szőnyeggel ellátva. A szőnyeg hátoldalát érdemes ellátni csúszásmentesítővel.

A másik fontos dolog a bútorok elhelyezése. Praktikus, hogy ha a bútorok a falak mentén helyezkedjenek el, hogy megmaradjon a szoba közepén lévő tér a játéknak. A játékok elhelyezésénél fontos, hogy a picik önállóan elővehessék, és el is tudják rakni a holmikat.
A rajzolás, gyurmázás minden kisgyerek kedvelt tevékenységi formája, ehhez nagyon jól letisztítható kisasztalok és székek kaphatók.
Bárhogy is nézzen ki a gyerekszoba, soha ne feledkezzünk meg arról, hogy gyermekeinknek kell benne jól érezni magunkat, mert ezáltal tudnak csak kellő képpen fejlődni, és kreatív energiákkal feltöltődni.

A cikket közzé tette:
Pingálók Kreatív Műhely Kft. – Gyerekszoba festés, gyerekszoba bútorok
A Pingálók csapata olyan emberekből áll, akik szeretik a szépet és mindenkit arra buzdítanak, hogy ne éljük le az életünket egyhangú fehér falak között. Gyerekszoba festéssel kezdtük és az itt szerzett tapasztalatainkat és kapcsolatainkat kamatoztatva bővítettük a profilunkat a gyerekszoba bútorok készítésével.
Első sorban egyedi tervek alapján dolgozunk, de ötlettárunk közül is választhatnak ügyfeleink. Főként Debrecen, Nyíregyháza, Budapest és környékén dolgozunk.

A pingálók weboldala a következő témakörökkel foglalkozik:
Baba hírek, jó tanácsok a gyerekszoba díszítéséhez. Gyerekszobafestés: micimackós mesefalak, hercegnős játszószobák, witches tiniszobák. Ötletek a gyerekszoba berendezéséhez, fából készült egyedi gyerekágyak, többfunkciós pelenkázók, kalózhajó játszóházak. Mindez rengeteg képpel illusztrálva.


Kapcsolódó cikkek:
Magunkról
Gyerekszobafestés
Gyerekbútorok
Árak
Akciók
Ötlettár
Gyik
Olvasósarok
Elérhetőségek
Partnereink
Sitemap