Kamion formájú gyerekágy

A Carsból ismert kamionos Rustit formáztuk meg gyerekágynak. A kamionos gyerekágy színtere lehet szerepjátékoknak és a pihentető alvásnak.
 

 

Lányos sorozat gyártású bababútor

12 színkombinációban kapható bababútoraink. Előnyük, hogy a bútorok bővíthetőek a rajtuk lévő 3D-s dekorációk cserélhetőek. A kollekciókat megtaláljátok a WEBSHOP-ban. 

 

 

Marios gyerekszoba, mesebútor

A két fiú, aki osztozik ezen a picinyke gyerekszobán Mario rajongók. Saját maguk választották a témát és kérték, hogy hajós ágyuk legyen. Mivel a gyerekek kívánságainak megvalósítását kötelességünknek tekintjük, így az elképzeléseknek megfelelően terveztük meg a mesebútort, és kiviteleztük. A gyerekágyat feltétlenül meg kellett emelnünk, hogy tárolókat is el tudjunk alattuk helyezni. Szokásos módon a sötét gyerekbútort festéssel bolondítottuk meg, így törve meg a komorságát. Az ikeríróasztalra festett jelenetet magából a nintendos játékból vettük.
 


                  
 

Szafaris gyerekszoba, gyerekbútor

A gyerekszoba tervezésénél egyértelmű volt, hogy kihasználjuk a polgári otthon adta belmagasságot. Galériát építettünk amivel megnöveltük a szoba alapterületét. Az így kialakított kuckó kedvenc helyévé vált Eriknek és apukájának. A gyerekbútor színkombinációi és a fal alapszíne, sziluettes festése vibrálóvá teszi az egész szobát. 

 

 

                  

 

Középkori hangulatú lovagi gyerekszoba

Ha a gyerekszobát úgy szeretnénk kialakítani, hogy gyerkőcöd birodalmát teljesen sajátjának érezze, érdemes a személyiségét, érdeklődését mind-mind figyelembe venni. Sok izgalmat és mulatságot rejt ez a középkori lovagok közé visszarepítő szoba. Tárolóból sosem elég, amelyekre a középkor jellegzetes motívumait festve a gyerekszoba hangulatához illeszkedő kincses ládákat kapunk. A szobából leválasztható részből képezzük ki a háló kuckót, ami egy várat formáz meg. A szabadon hagyott nyílás a vár kapuja, amin a gyerkőc könnyen tud ki-beközlekedni az ágyához. Az ágyneműtartó fiókot jól leplezi a vár körüli festett növényzet. 

 

 

                  

 

Székek a leukémiás gyerekekért

A Tündérke Alapítvány a leukémiás gyerekekért jött létre. A játszóházi részbe rendeltek tőlünk olyan székeket, amelyek egyediek és mosolyt csalnak a beteg gyerekek arcára. A székekkel különböző "mesterségeket" jelenítettünk meg: vadász, bohóc, hercegnő, építő munkás, kertész, cowboy, lovász, matróz, balerina, kalóz.

 

 

Uniszex sorozat gyártású junior gyerekbútor

12 színkombinációban kapható bababútoraink. Előnyük, hogy a bútorok bővíthetőek a rajtuk lévő 3D-s dekorációk cserélhetőek. A kollekciókat megtaláljátok a WEBSHOP-ban. 

 

 

Kalózos mesebútorok és gyerekszoba

Képzeletben, távoli tengereken hajózva juthatunk ebbe a kalózos gyerekszobába. A szigeten megfeneklett hajóágyban kényelmesen alhat, játszhat a kalózok kapitánya, s kincses ládájába sok különlegességet elrejthet. A játékok tárolását megkönnyíti az alacsony polcos szekrény egyedileg festett tárolói. Ilyen kalózos íróasztalon a tanulás is könnyebben megy. A gyerekszoba ajtaja sem maradt ki a festésből, ahol a legismertebb kalóz Jack Sparrow került felfestésre.

 

 

                  

Share